Joós István blogja
Megosztottam csürörtökön, hogy elkadtam.
Facebookon, és nyilvánosan.
Négyen is jelentkeztek, napokon belül.
Kettőjükkel már találkoztam.
A harmadik új embert várom épp.
-
Hálás vagyok Nektek – NAGYON.
És nagyon büszke.
Nagyon büszke vagyok hogy mellettem álltatok.
Rátok.
Nem magamra,
Hogy hullámozva, de kitartottatok – kitartottunk.
Mindez idő alatt.
Magam KI-vonni időszerű.
Köszönöm, hogy megértettem.
FÉLRE állni – TERET adni.
TENNI a szeretetet.
Nem csak beszéli róla.
-
Hálával,
István
a Vörös Kozmikus Sárkány, hmm
-
megélni nehéz
igen
de EL-KÉ-PESZ-TŐ kegyelem, amikor sikerül
az ALKOTÁS
az ESZKÖZZÉ LEVÉS tökéletes gyönyöre
-
a legfőbb JÓ az életemben
-
pici muslicák kergetőznek
köztük pillangó suhan
Zazi labdáért szalad
levelek között fény táncol
sárga virágok hajladoznak
-
mise után vagyunk
-
a család árnyas lugasban ül
Nagyon hálás vagyok a Szívesség MAG tagoknak.
A mai tükörért.
A tegnapiért.
És hogy mindezek ellenére, még vagytok, és csináljuk, és EGYÜTT.
Köszönöm Neketek!
Köszönöm Istenem!
"ne vadászd, csak szeresd őket"
-
ezért most hálás vagyok
NAGYON
: )
Fél hat körül ébredek.
Immár két napja.
És HÁLÁS VAGYOK érte!
Öröm, hogy rájöttem, VÉGRE.
Az ágy helye NEM a lakásban van.
-
: D
-
Hálás vagyok a lakásért, ahová költözhettem.
Betettem tegnap este a vajtartót a hűtőbe.
Üresen.
Mert rendnek kell lenni.
Mama azt szereti.
És én ezt NAGYON fontosnak éreztem.
-
hálás vagyok e múlt vasárnapi mondatért:
"Akinek nincs, nincs mit birtokolni,
Fogékonyabbá lesz arra, aki VAN."
-
: )