köszönöm
Megosztottam csürörtökön, hogy elkadtam.
Facebookon, és nyilvánosan.
Négyen is jelentkeztek, napokon belül.
Kettőjükkel már találkoztam.
A harmadik új embert várom épp.
-
Megismertem egy uruguay-i lányt. Kaptam tőle egy verset ma. Kinek Weöres, kinek Galeano. Szép ez így:)
Eduardo Galeano
El mundo (The world)
Ma reggel elindultam a tervezett útvonalamon, útközben megláttam egy nagypapát, aki próbálta egy helyre "terelni" két kis unokáját (2, 4 évesek lehettek)+ két bicikli, buszra várva, jó volt nézni Őket
Nem tudni, ki ő, igy nem tudom személyesen megköszönni.
Már muzsikál a rezgő nyár,
anyám nótáját húzza rajta szél
s amint füleibe érnek hangjai,
anyám tudja; őt köszönti az ég.
Neki bólogatnak fürtös orgonavirágok,
Köszönöm, hogy megmutattad ki is vagyok valójában. Köszönöm, hogy ettől függetlenül is szeretsz! Köszönöm, hogy megbocsátod a tévelygéseimet!
ITT ÉS MOST SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI ICUKÁNAK ÉS TESTVÉRÉNEK A FESTÉS UTÁNI TAKARÍTÁSBAN NYÚJTOTT SEGÍTSÉGÉT!!!:)))
Hálás vagyok Nektek – NAGYON.
És nagyon büszke.
Nagyon büszke vagyok hogy mellettem álltatok.
Rátok.
Nem magamra,
Hogy hullámozva, de kitartottatok – kitartottunk.
Mindez idő alatt.
