Az Út 13 évesen veszett el. Most, majdnem 34 évesen ismét érzem a lábaim, néha a szárnyaim alatt. KÖSZÖNÖM!
Nagyon sok jel mutatta (térdműtét, utált-muszáj munka, kutyám elvesztése), de én nem akartam olvasni-érteni őket, hogy amin járok, az nem az én utam. Az utolsó pofon a szakításunk volt márciusban, vakon-váratlanul, ami úgy lökött a földre, hogy muszáj volt felállnom.
Kapaszkodtam Édesanyámba, a barátaimba, az Agykontrollba és a saját hajamba is. Akkor még Istenbe nem, nem hittem, hogy rám is figyelhet, ha egyszer ekkorákat hibáztam azzal, hogy nem ismertem fel, hogy nem megyek sehová. Eleinte csak esténként számoltam össze a még egyetemi éveinkből örökölt módszerrel öt dolgot, ami jó volt aznap. Segített. Aztán találtam állást. Segített. Aztán imádkozni kezdtem elalvás előtt, eleinte csak a Miatyánkot, aztán már a saját szavaimmal fogalmaztam meg, hogy mit köszönök, miért adok hálát és hogy kinek milyen segítséget kérek. És arra is rájöttem, hogy mert tulajdonképp önző lény vagyok, magamat kell utoljára hagyni és akkor nem alszom el az imádság közben a fáradságtól.:-)
Rengeteget olvastam. Coelho-t, Bibliát, agykontrollos könyveket és az összes régi kedvencemet Durrelltől Ottlikon át, Fekete Istvánt, Tolkienig. Olvasok. Ma is.
Mindenki végig kitartott mellettem, annak ellenére, hogy én eleinte csak muszájból csináltam, ők meg SZERETETBŐL.
Egyik barátnőmmel összeírtuk, hogy mit szeretünk magunkban (csak az első ötöt volt nehéz furcsamód megtalálni), és rájöttem, hogy mennyi ajándék lapul a puttonyomban, mennyi mindent vészeltem már át. Ebben a lelkészünk is segített.
És ma már biztosan érzem, hogy mindez a pofon kellett, hogy megtaláljam önmagam, hogy tudjak az álmaimért dolgozni, hogy higgyek és hogy szeressem magam. Bár persze vannak olyan napok, órák, percek, amikor gyenge vagyok és nehéz a jó dolgokat meglátnom, de ma már nem fekszem le haraggal a szívemben, mindenben igyekszem a jót megtalálni, mindezért hálát adni. figyelni a jelekre és HINNI.
És akkor jön egy cikk a Nők Lapjában...
KÖSZÖNÖM, HOGY LEÍRHATTAM!
Bocsánat, ha hosszú lett, de nagyon jólesett kiírni magamból.