búcsú
Betettem tegnap este a vajtartót a hűtőbe.
Üresen.
Mert rendnek kell lenni.
Mama azt szereti.
És én ezt NAGYON fontosnak éreztem.
-
Mami reggel felhívta rá a figyelmem, hogy el is moshattam volna.
-
Igaza van.
Valóban.
Mentségem, hogy hirtelen mozdulat volt.
Láttam, hogy nincs jó helyen kinn.
És valamit kellett csinálni vele.
-
KELLETT.
-
Azért kellett, mert Mama már mindent lát.
Tegnap óta.
LÁT.
MINDENT.
Tegnap reggel óta.
---
Meghalt a Nagymamám.
---
Megdöbbentő számomra, hogy mennyire nincs senki egy holttestben.
Ránéztem és tudtam: Ő már nincs itt.
Elment.
Néztem a szoba négy sarkát, hátha a közelben van még valahol.
Igen, talán ott is volt.
-
Március 21-én reggel fél ötkor halt meg.
-
Édesanyám és Édesapám és Anikó karjaiban.
Az első tavaszi vasárnapon.
Biztonságban.
Gyorsan, szépen, békésen.
-
Napéjegyenlőség napja volt.
-
Ami azt tartják, tökéletes időpont elszakadni.
Letenni, ami terhes.
Neki az élet volt már teher.
Elment tehát.
Nagyon szeretett volna már menni.
-
Ügyes volt a Mama – bizonyosan boldog most.
-
Mi, unokák, egymás után értünk haza.
Mind elbúcsúztunk.
Szeretetben.
Szép volt, ahogy elvitték.
Kisimult, szép és rendezett.
-
Nem tudok szebb halált elképzelni.
-
Esni kezd, ahogy ezt írom.
Csepereg itt a hegyen, az Istenhegyen, a gesztenyefák alatt.
És ez is annyira tökéletes.
Abszolút helyénvaló és időszerű.
A tegnapi verőfény után.
-
Mama elment – esőnek van most ideje.
-
És milyen finomszemű ez az eső.
Gyengéd, kedves, éltető.
Épp mint a Nagymama.
És csendes, és alázatos, és elfogadó.
És kötelességtudó, szorgalmas, lelkiismeretes.
-
Sosem tolakodó – de állandóan jelen levő.
-
Három-négy éve feladatot adtunk neki.
Mert panaszkodott hogy unatkozik.
Mondtuk: írjon.
Sőt, a nyakára jártunk, mi unokák.
Nem engedtünk kibúvót.
-
Az "élet értelme" is kérdés volt.
És ő meg is válaszolta.
Idézem:
"… hogy mi a fontos az életben? Erre könnyű felelni: a legfontosabb becsületesség! Lehet, hogy ettől nem leszel túl gazdag, de legalább nem kell szégyenkezned senki előtt. Mert a közmondás is kimondja, hogy a pénz nem boldogít. Jó, ha van, de ha nincs, legalább van miért dolgozni."
-
Igen.
-
Mama számomra a megtestesült szorgalom, és kötelességtudat.
Minden téren, minden szinten, mindenhol.
Mégpedig: VALÓDI.
Anélkül, hogy önfeláldozásként élte volna meg.
Anélkül, hogy valaha önsajnálkozni hallottam volna.
-
Számára EZ volt természetes.
-
Ő Nem is tudott másképp.
Belőle forrásként ez fakadt.
Élete, lénye, lényege volt: a szolgálat.
Papa oldalán.
A lányai mellett.
-
És persze mi, az unokái is jól "megdolgoztattuk".
-
: )
-
Szerettem vele bevásárolni járni.
Fogta a kezem, és repültem – egyik legkorábbi élményem ez.
És a fakanál, amit sosem használt, persze.
És az első autóm is ő vette, kevesen tudjátok.
A kicsi moszkvics, a lábbal taposós...
-
Nagyon-nagyon szerettem.
-
Meg ahogy ping-pongozott: az a gyönyörű fonák.
Elegancia.
Lágyság.
Kifinomultság.
-
Még múlt nyáron is.
-
Bottal támaszkodva.
Dédunokákkal az asztal alatt.
-
Nomeg és legfőképp: a tenisz.
-
Tenisz, ami élete egyik nagy boldogsága volt, erről is írt:
"A szünidőt számomra kedvenc sportom a teniszezés állandó gyakorlása tette élvezetessé. Azt lehet mondani reggeltől estig a clubban voltam, csak éppen ebédelni és aludni jártam haza."
-
Amiről aztán szintén engedelmesen lemondott, ismét idézem:
"De a szép mulatózó éveknek vége lett, mert kitört a háború. Nem mehettem teniszezni sem, mert a clubom Mama szerint kommunista vezetés alá került s egy ilyenbe csak nem engedhettek engem versenyezni."
-
Engedelmes.
Mindig kötelességtudó.
Áldozatkész.
Ilyen volt a Nagymamám.
-
Milyen jó, hogy még láthatta az új teniszpályát.
-
Olyan büszkén nézett minket.
"Istvánkám, Te mikor tanultál meg teniszezni?"
Kérdezte.
Majd persze azt is megállapította, hogy mi csak "csapkodunk".
-
: )
-
Barátai sorra haltak meg az elmúlt évek során.
A látása is elromlott.
Nehézkesen is mozgott.
És a hallása már réges-régen döcögött.
-
Sokszor mondta "én mért nem mehetek, engem mért nem engednek már meghalni?"
-
Panaszosan mondta.
Régebben.
Sőt: nehezteléssel.
Már amennyi neheztelés tőle tellett.
-
Merengtem ezen is tegnap.
-
Hogy vajon mi lehetett a legnagyobb bűne?
Talán késett az iskolából.
Talán még csak azt sem.
Nem tudtam semmit elgondolni.
-
: )
-
Aztán olyan nagy öröm volt látni, ahogy fokozatosan eltűnt belőle.
A neheztelés, a türelmetlenség.
Eltűnt az elmúlt évben.
És helyette az ELFOGADÁS született meg.
És ANNYIRA NAGYON kedvessé nőtt közben.
-
Olyan jó volt ezt látni.
Olyan jó ezt most itt tanusítani.
-
Az élet értékei lettek számára A fontosak.
Az öröm, a bánat helyett.
Ami VAN, a helyett, ami nincs.
Az együtt töltött idő – igen, leginkább: az emberi kapcsolatok.
-
És olyan nagyon hálás volt ezekért a pillanatokért.
-
Mikor lelültünk hozzá.
Mikor beszélgettünk.
-
Bennem ez a legerősebb kép most.
-
Reggelente, az ágya szélén.
Ahogy meglátott a szeme sarkából.
Az a széles, gyermeki, ANGYALI mosoly.
Aztán kinyúlt és csak húzott magához.
-
És én átkaroltam és megpusziltam, és nem is nagyon beszéltünk.
Nem is nagyon volt már rá szükség.
-
Valóságosan fénylett ilyenkor.
-
Köszönöm Istenem, hogy itt volt.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk.
Kösznöm, hogy ilyen soká maradt.
Hogy mindannyiunkat támogatott.
Hogy mi adhattuk neki amit tudtunk.
-
Hálás vagyok Istenem, hogy az ő unokájának születhettem.
És elfogadom végtelen bölcsességed, amivel most elszólítottad őt.
-
Tudom, hogy így van jól – nyugalmam van benne.
-
Mama elvégezte a feladatát.
Teljesítette küldetését.
Most már rajtunk a sor.
-
Példája számomra örök érvényű.
-
Isten Veled Mama!
- Joós István's blog
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges